Jó étvágyat

az a bizonyos slambuc. természetesen minden vacsora előtt szépen feldíszítem a kaját, nem csak most a kép miatt :-)

a paprikaköltemény

fahéjas sült alma fagyival... atyavilág

Már az első ebédidőkor sejthető volt, hogy azért itt változások lesznek. Elsősorban étrend téren, de bevallom, a "12-kor együtt négyen kivonulunk, körbeüljük az asztalt, megterítünk, olvasunk és beszélgetünk 12:30-ig" sem volt annyira megszokva. Még ha az asztal közepén pislogó mécsesektől el is tekintünk, ez egy baromi jó dolog; ha dolgozunk, dolgozunk (na erről azért később még írok), de, ha eszünk, eszünk, nem stresszesen, nem gyorsan bedobva, egyben lenyelve.

Ki is pakoltam a még otthonról mentett jó kis rántotthusit, meglepett viszont, hogy senki nem eszik főtt kaját. A tipikus norvég ebéd mint kiderült a kenyér, valamivel megpakolva, meleget csak este esznek. Kis felvágott, sajt, saláták, lekvár, de a kenyér a kulcs. Így nem volt hát meglepő, hogy, amikor helyet foglaltam 4 jókora rántott hússal, azért néztek egy nagyot. Amúgy nem is tudták, mi az (szegények...).

Szép lassan én is átvettem a norvég szokást, egyszerű, praktikus. Délben szendvics, munka után kis főzés. Na de mit? Pár hetes tészta diéta után eléggé ráuntam az olasz csodára, bárhogy variáltam (sajt, tejföl, szósz... akármi) már ránézni sem akarok. És akkor megszületett a...

Slambuc, norvég módra

Hozzávalók:

-száraz bacon + olaj (-> jó kis füstölt mangalicaszalonna)
-Hindu paprika (->kalocsai, szegedi piros paprika)
-penne tészta (->lebbencs tészta)
-fekete, fonnyadt importkrumpli
-vöröshagyma

A tréfát félretéve, gondoltam felidézem az otthoni ízeket, de a vásárlásnál kisebb nyüansz adódott, mint látható. De anya mindig azt mondta, hogy "a dolgokat tudni kell pótolni", így nem adtam fel. Az egyik munka társamnak vittem is kóstolót a trad norvég káposztás valamilyen combért cserébe, nagyon bejött neki... nem is volt rossz, csak ha már ettél igazi slambucot.

Az Évánál & Gábornál töltött több vacsora végül vissza hozta az otthon maradt főző kedvem is. Idővel letisztult az is, hogy itt mi számít olcsónak, normálisnak és drágának. Így már minden -az ajándék fűszereket hozzáadva, köszi É&G- adott volt ahhoz, hogy a tésztát felváltsa az előre pácolt karaj, vajas krumpli, sült alma és barátaik. Végtelenül egyszerű dolgok, csak az a pici ötletesség kellett, ami szerencsére meg is kaptam a fentebb említett két drága jó embertől.

Ja, a héten csináltam lecsót is. Sajnos azt is norvég módra :-)

ui.: a norvég ételekről majd írok még, van 1-2 ízlelésre méltó.

Nyolc nap motel

a Lian tó

az arányok annyira nem jönnek ki, a két, egyenként 1.5 m-es csuka itt sokkal kisebbnek tűnik

itt ilyen a galamb

életkép a motelből (tudom Mami, rendrakás :-) )

Másnapra meg is beszéltük, hogy bemegyek a laborba, csak ismerkedés és "kis tudásom megmutatása" céljából. Amikor reggel 9-körül bementem, a főnök még sehol nem volt, így volt alkalmam megismerni a 2 munkatársasszonyt. Az első benyomás kimondottan kellemes volt, hála a norvégok szigorú 'mindenkivel legyél udvarias, mindenkire mosolyogj stb.' neveltetésének. Ez alapvetően egy elég barátságos hangulatot teremtett már a bemutatkozásnál is. "Érezd magad otthon". Ahogy megjött Thomas rögtön kaptam is egy kis munkát, először azt hittem, hogy csak próba, de nem, saját esetet adott. (A szakmai különbségeket kicsit később, külön, hogy akit nem érdekel, az átugorhassa).

Az első munkanap után kis városnézés, sétálgatás következett. Szombatra pedig megbeszéltünk egy pecázást néhány új ismerőssel; lehetőség számtalan ugye. Nem csak a fjord kínálja magát, de a számtalan kis tó is, egymástól gyakorlatilag percekre, ha az egyik nem jön be, csak arrébb gurulsz. Egy kis csuka horogra is akadt, büszke is voltam, naná. Egészen amíg Gábor nem fogott egy 3x akkorát:) Nade, kicsi, nyeszlett, de az enyém ugyebár. Pár napra rá el is készítettük, najó, Gáborék elkészítették és jó ízzel el is fogyasztottuk a zsákmányt.

Az első munkahét amolyan "átneveléssel", és annak a megszokásával telt, hogy galamb helyett sirály repked az ablak előtt. Megmutatták, hogy ők hogyan csinálják, és tőlem hogyan várják el, ill. hogyan nem, és bevezetgettek az ottani szokásokba. Sok sok kis részlet, de éppen ezek megtanulásává váltam kívülállóból a csapat részévé.

Mind e közben Thomassal folyamatosan néztük a netes ill. újság hírdetéseket, több kevesebb sikerrel. Vagy drága, vagy messze van, vagy drága és messze van. Vagy olcsó, de szar. Ilyen lakások voltak, 1-2-t meg is néztünk, de szeptember lévén, mivel Trondheim is egyetem város, saccra 25-30.000 diák is e tájban keresett lakást, így szó szerint sorban kellett állni és pofa vizitekre kellett menni... utáltam.

A herce hurca egy jó hétig tartott, míg nem találtunk egy normális házat, vagyis abban egy szobát. Csütörtök este megnéztük, pénteken már pakolhattam is be szerencsére. Aranyos fő bérlők, szolid lakó társak (3). A környék csendes, a belvárostól 3-4 km. Tehát minden ideálisnak látszik ahhoz, hogy lassan elmúljon a "kirándulni mentem" érzés.

Ideút, megérkezés

a Trondheim-fjord a reptéri buszról

leszállás Oslo-ban

tök jó, hogy az ablak mellett ülök :) (a fotózás után pár perccel már horkolok is)

felszállás, Ferihegy

a gépről kinézve: anya-apa nézi, ahogy kireppen a fióka a fészekből...

Az időrendiséget szigorúan betartva, azt, hogy miért norvégslambuc a norvégslambuc, csak később indokolom meg.

Siettél? -kérdezte vigyorogva a MALÉV-es kisasszony Ferihegy 1. termináljában a csomagok leadásánál. "Egy kicsit"-válaszoltam, de a gyöngyöző homlok lebuktatott. Minden leadott pakk befért a súly limitbe (egyenként 20 kg alatt). Idő híján sajnos/szerencsére a szülőktől való búcsút sem lehetett sokáig húzni. A beszállás sikeres, öv le, laptop ki, a testüreg motozás elmaradt szerencsére. Pár perc múlva már a gép felé tartó buszról figyeltem, vajon melyik lesz az én madaram. Feltrappolva a gép lépcsőjén kicsit meglepődtem, nem volt egy óriás, mindig nagyobbnak képzeltem, most repültem először. Ahogy a gép kigurult még percekig láttam, ahogy anya-apa a felszállásomra vár... a rövid csatát a torkomban lévő gombóccal végül sikerült megnyerni.

Amikor a turbinák bepörögtek kicsit úgy éreztem magam mint a vidámparkban. Fék kienged, start, ülésbesüppedés. Uhh, van ebben a dögben erő -gondoltam, és már a levegőben is voltunk. A kilátás a felhőkig állati, a felhők felett meg első bálozó lévén 'érdekes'. A monoton duruzsolás és az annyira mégsem változatos kilátás viszont sokáig nem tartott ébren:) Szűk 2.5 óra után óramű pontossággal szálltunk le Oslo-ban. A csomagokat sajnos újra le kellett adni, de volt idő bőven... fura is volt:)
És irány Trondheim. Az út csak egy órás, nagyon hamar eltelik, a leszállásnál érzett hasogató fejfájáson kívül minden ideális.

A reptéri busszal az ablakra tapadva, fényképezővel a kezemben mentem a vaernes-i reptértől Trondheim-ig.
A városban találkoztam a leendő főnökömmel, bejelentkeztem egy motelba, amit szerencsére a cég fizetett, így elég motiváltak voltak abban, hogy segítsenek albérletet keresni. Este Thomas, a labor vezetője megmutatta a leendő munkahelyem, aztán meghívott egy vacsorára, hogy megbeszéljünk pár dolgot, meg hát nem esett rosszul pár falat sem, repülés előtt nem ettem, biztos, ami biztos alapon. Nem törte magát, hogy bevezessen a norvég konyha ízeibe... elmentünk egy kínaiba:)

Este a motelben... ekkor fejben még csak "osztálykirándulás" érzésem van, pedig elvileg nem csak pár napra jöttem.